Harmadik napunkon az SOS International megszervezte, hogy elutazzunk Washingtonba, az Egyesült Államok fővárosába és ott lássunk mindent, amit egyetlen nap alatt lehetséges. 20 kilométert tettünk meg és rengeteg csodaszép helyet láttunk, rengeteg benyomással gazdagodtunk. A Beth Tfiloh tanulói voltak az idegenvezetőink és profikat megszégyenítő módon kalauzoltak át minket ezen a gyönyörű városon. Nem sorolom fel mindazt, amit láttunk, beszéljenek a képek helyettem!

Inkább egy-két érzésemet, gondolatomat írnám le most:

1. A SOS International szervezte meg és finanszírozta ezt az utazást 16 tanuló és 7 pedagógus számára. Ez nem jelent keveset, hiszen egy 23 fős delegáció mozgatása semmilyen szempontból nem könnyű feladat, kell a nagy hármas: pénz, paripa, fegyver. Ugyanakkor számomra még ennél is többet jelent az a jelenlét, ahogyan Glynis és Alan mellettünk van. A nap 24 óráját velünk töltik és keresik, hogy miben tudnak nekünk segíteni. Lenyűgöző az a munka, amit elképesztő alázattal végeznek annak érdekében, hogy a világ különböző pontjain élő zsidó közösségeket összekössenek.
2. Pénteken diákjaink egy szenátorral fognak beszélgetni a demokráciáról. Érdekes beszélgetésre készülünk. Már most gyűjtik a scheiberesek kérdéseiket, amivel bizonyára felhívják majd Cardin szenátor figyelmét Magyarországra és a magyar zsidó közösségre.
3. Ebben az iskolában folyamatosan pörög az élet. Persze, ez a Scheiber Iskolára is igaz, de itt a Diákönkormányzat 50 különböző délutáni programot működtet, amin örömmel vesz részt az iskola apraja és nagyja. A diákok motiváltak abban, hogy saját maguk számára összeállítsák és megszervezzék azokat a programokat, amiken később részt vesznek és örömmel vesznek részt.
4. Nagyon jó látni, ahogyan itt mindenki büszke a zsidóságára és éppen ugyanennyire büszke arra, hogy amerikai. Nem zárja ki a kettő egymást, sőt. Vajon mi Magyarországon mikor tehetjük meg ugyanezt, ugyanezzel a lelkesedéssel és nyitottsággal? Mikor tehetem meg, hogy az autómon egyszerre lehessen három különböző helyen kitéve a hazám lobogója, és lehet tele közben héber nyelvű matricákkal is? Apróságok ezek. Vagy mégsem?!
5. Az összes tanóra, amin csapatunkból járt valaki a végtelenségig interaktív volt. Egy átlagos órán 20-25 tanuló vesz részt, és ketten-hárman vannak azok, akik nem szólnak hozzá a témához. A többiek folyamatosan kérdeznek, reagálnak, és a tanárok ennek megfelelő módon szervezik meg óráikat. Ehhez – a pedagógus különleges felkészültsége mellett – elkerülhetetlenül fontos, hogy a diákok felkészülten érkezzenek, mert enélkül nem lehet építeni arra, hogy érdemben tudjanak részt venni a tanórán. Itt a tanulók – beszélgetve velük – úgy érzik, hogy azért vannak itt, mert tanulni szeretnének. Nem a kötelességüknek érzik a tanulást, hanem egy lehetőségnek élik meg, amivel örömmel élnek, mert a saját érdekeik ezt diktálják. Érdekes, nem?! ????